Cikkek szerzői jog kulcsszóval ellátva


A média hatása a szerzői személyhez fűződő jogokra

Szerző: Sápi Edit,
Dátum: 2022. július 28., 09:19
Kategória: ,

A tanulmány a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok (a név feltüntetése, a nyilvánosságra hozatal joga és a mű egységének védelme) helyzetével és érvényesülésével foglalkozik a hagyományos és az újmédia környezetében, valamint kitér a vonatkozó jogszabályokban megjelenő, a tanulmány szempontjából jelentős médiajogi alapfogalmakra. Röviden ismerteti a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok leglényegesebb szabályait és jellemzőit, emellett hangsúlyozza a szerzői személyhez fűződő jogok garanciális jellegét és az alkotómunka ösztönzésére gyakorolt szerepét. Ezt követően bemutatja azokat a területeket, gyakorlati példákkal is, ahol a szerzői személyhez fűződő jogok sérülhetnek a közszolgálati médiában, a kereskedelmi televíziók műsoraiban, a közösségi médiában és a reklámtevékenység során. Látható, hogy a szerzőt megillető három személyhez fűződő jog közül a legsérülékenyebb és a legnehezebben érvényesíthető a mű egységének védelme. A szerzői személyiségi jogokat nem lehet elválasztani az alkotómunka ösztönzésének törekvésétől, emiatt kiemelten fontos lenne, hogy a média környezetében is – így különösen a számos kérdést generáló közösségimédia-platformokon – megfelelő módon érvényesüljenek.

Bővebben...

A politikai paródia célját szolgáló felhasználások szerzői jogi megítélése

Szerző: Ujhelyi Dávid,
Dátum: 2022. július 28., 09:11
Kategória: ,

A 2021. évi XXXVII. törvény hatálybalépésével a szerzői jogi törvény komoly, novelláris szintű módosításon esett át, amely egyebek – például a kereskedelmi forgalomban nem kapható művek és a határon átnyúló digitális oktatás szabályozása, a sajtópluralizmus védelme érdekében egy új szomszédos jog – mellett a nyilvánossághoz közvetítés jogának új, a digitális platformokhoz kapcsolódó aspektusa szabályozásához kötődően kiegészült a paródiacélú felhasználásokat a jogosult engedélyezési jogköréből és díjigényéből kiemelő szabad felhasználási esettel. Jelen tanulmány célja, hogy azonosítsa az uniós, külföldi és hazai dokumentált gyakorlat alapján a paródia egy speciális fajtája, a politikai paródia vonatkozásában felmerülő szerzői jogi kérdéseket, valamint az új szabad felhasználási eset tükrében választ keressen azokra.

Bővebben...

Mephisto hamarosan ötvenéves

Szerző: Halász Csenge, Sápi Edit,
Dátum: 2021. július 1., 15:52
Kategória: ,

Ha az irodalmi művet csupán a szerző önkifejezésének tartjuk, és nem látjuk, hogy az az olvasónak címzett kommunikáció, az irodalmi alkotás elveszti jelentését. (Colin Duriez)   A művészeti élet szabadságának vizsgálata a jogtudomány azon területei közé tartozik, amelyek bár folyamatosan alakulnak és igazodnak az új szemléletekhez, felfedezhető bennük egyfajta állandóság és mögöttes mondanivaló, amely miatt […]

Bővebben...

Szerzői jogi „user-szabadságok” a globális tartalommegosztó platformokon

Szerző: Lábody Péter,
Dátum: 2021. július 1., 15:52
Kategória: ,

1. Bevezetés Az Országgyűlés 2021. április 27-én fogadta el a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2021. évi XXXVII. törvényt. A jogszabály a hazai jogalkalmazói tapasztalatokból kiindulva jelentős lépéseket tett a magyar szerzői jogi […]

Bővebben...

A játék joga

Szerző: Sorbán Kinga,
Dátum: 2021. július 1., 15:51
Kategória: ,

1. Bevezetés A videójáték olyan interaktív szoftver, amely számtalan ember számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget a világ minden régiójában. Statisztikai adatok azt mutatják, hogy a videójáték-ipar bevételei folyamatosan növekednek, 2020-ban az ágazat globálisan 159,3 milliárd amerikai dollár bevételt termelt.1 A videójáték-ipar a koronavírus-járvány egyik nyertese, hiszen az ott­honukba kényszerült emberek a digitális világ által nyújtott új […]

Bővebben...
In Medias Res