A katolikus sajtómozgalom Magyarországon 1896–1932
A katolikus egyház vezetői a XIX. század végén komoly veszélyforrást láttak a tömegsajtó megjelenésében. Fenntartásaikkal nem voltak egyedül, hiszen a média megítélését a kezdetektől befolyásolta az a félelem, hogy sérülékenyebbé teszi a társadalmat a politikai és gazdasági manipuláció fenyegetéseivel szemben. XIII. Leó pápa úgy vélte, hogy az antiklerikális irányultságú tömegsajtó észrevétlenül és fokozatosan elidegeníti olvasóit a vallástól, ezért saját sajtóhálózatok létrehozására biztatta a hívőket.
Figyelmeztetése nyomán – némi fáziskéséssel – Magyarországon is kibontakozott a katolikus sajtómozgalom, amely versenyképes egyházi lapok kiadására és terjesztésére vállalkozott. A munka egymással laza kapcsolatban álló egyesületekben zajlott, amelyekre az alkalmankénti együttműködés és a versengés, a részletkérdésekről folytatott éles viták egyaránt jellemzőek voltak. A legsikeresebb szervezetek, mint például a Katolikus Írók és Újságírók Országos Pázmány Egyesülete vagy a Katolikus Sajtóhölgybizottság, idővel az egyházi közélet alapintézményei közé emelkedtek. Az egyesületek tevékenységét számos tényező – a püspöki kar szándékai, a politikai katolicizmus aktuális helyzete, az állami sajtópolitika, a többi felekezettel való viszony, illetve a sajtópiaci fejlemények – befolyásolta. A mozgalom legfontosabb eredménye a jezsuita Bangha Béla nevével jellemezhető, vitatott megítélésű Központi Sajtóvállalat létrehozása volt, amely 1919 és 1944 között az elsőszámú egyházi lapkiadónak számított. E kötet arra vállalkozik, hogy bemutassa a sajtómozgalom történetének első, 1932-ig terjedő szakaszát.