A gépek nem beszélnek* A keresőmotor-szolgáltatók találati listája mint szólás az Egyesült Államok jogfelfogása tükrében

Szerző: Navratyil Zoltán,
Dátum: június 22, 2015 12:00 de.
PDF letöltése
2015/1

1. Bevezetés: Az Európai Unió Bíróságának döntése

2014-ben az Európai Unió Bírósága mérföldkőnek tekinthető döntést hozott az internetes keresőmotor-szolgáltatók tevékenységének tárgyában,1 amely azonban – legalábbis jelenleg úgy tűnik – gyökeresen ellentétes a szólás szabadságának egyesült államokbeli felfogásával.

Történt ugyanis, hogy egy spanyolországi napilap nyomtatott változata még 1998-ban egy társadalombiztosítási tartozásból eredő hatósági foglalással kapcsolatos ingatlanárveréssel összefüggésben két közleményt tett közzé. A közleményekben az érintett személy – bizonyos ­Mario Costeja González – tulajdonosként és név szerint megemlítve szerepelt. Később a kiadó a napilap elektronikus változatát is elérhetővé tette az interneten. 2009-ben González a napilap kiadójához fordult, sérelmezvén azt, hogy ha a Google keresőjébe beírja a teljes nevét, a találatok között a napilapnak az ingatlanárveréssel kapcsolatos közleményeket tartalmazó oldalai szerepelnek. Azt állította, hogy a társadalombiztosítási tartozásból eredő foglalás már évekkel ezelőtt rendeződött és megszűnt, így ennek az információnak már nincs relevanciája. A kiadó válaszában arra hivatkozott, hogy nem törölhetik González adatait, mivel azoknak a közzé­tételét a spanyol szociális és munkaügyi minisztérium rendelte el, tehát jogszerűen szerepelnek a napilap internetes kiadásában. Ezek után 2010-ben González azzal a kéréssel fordult a ­Spanyolországban működő Google-irodához, a Google Spainhez, hogy utó- és vezetéknevének a Google keresőjébe történő beírásakor a keresési találatok között ne jelenjenek meg a napilapra mutató linkek. A Google Spain megküldte a kérelmet az egyesült államokbeli szék­helyű Google Inc. részére, mivel álláspontja szerint az anyavállalat az, amely az internetes keresőszolgáltatást nyújtja, így annak is kell a kérelmet elbírálnia. Az érintett panasszal fordult a spanyol adatvédelmi hatósághoz is, kérelme a kiadó és a Google ellen irányult. Egyrészt kérte, hogy kötelezzék a kiadót arra, hogy anonimizálja a közleményt, vagy alkalmazzon a keresőmotorok által biztosított eszközöket a személyes adatai védelme érdekében. Másrészt kérte, hogy kötelezzék a Google Spaint vagy a Google Inc.-t adatainak törlésére vagy elrejtésére, hogy ezen adatok ne legyenek láthatóak a keresési találatok között, és ne kapcsolódjanak a napilap link­jeihez.2

A spanyol adatvédelmi hatóság helyt adott az érintett által a Google Spain és a Google Inc. ellen benyújtott panasznak, s adatkezelésnek minősítette a keresőmotor-szolgáltatás során végzett tevékenységet a spanyol nemzeti jog alapján. A hatóság tehát megállapította a jogsértést, s kötelezte a Google-t az adatok törlésére, s el is tiltotta a szervezetet a jövőbeli esetleges jogsértésektől. A hatóság szerint minden személynek – aki nem közszereplő, vagy személye nem tart közérdeklődésre számot – joga van ahhoz, hogy a róla szóló információk és adatok eltávolítását kérje az internetről.3 A kiadóval szemben benyújtott panaszt azonban a hatóság elutasította. Ennek indoka az volt, hogy az adatoknak a napilapban történő közzététele jogilag megengedett volt, azt a hatályos jogszabályok alapján egy minisztérium rendelte el azért, hogy a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítsák az árverésnek, s az árverési vevők minél nagyobb számban vegyenek azon részt. Tehát a napilap és kiadója tekintetében a név megjelenítése jogszerű volt, így annak későbbi eltávolítása nem kérhető.

A Google Spain és a Google Inc. az adatvédelmi hatóság által hozott határozat megsem­misítése iránti keresetet nyújtott be a spanyol bírósághoz, amely végül előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult az Európai Unió Bírósága felé.4

A Bíróság döntésének lényege szerint a keresőmotor-szolgáltatót – így a Google-t – adatkezelőnek kell tekinteni a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelv alapján.5 Összességében tehát elmondható, hogy a döntés értelmében a Google működtetője köteles arra, hogy egy személy nevére való keresés nyomán megjelenő találati listáról törölje a harmadik fél által közétett és e személlyel kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalakra mutató linkeket. Azaz az érintett személynek joga van a feledésbe merüléshez (right to be forgotten), ahogy azt a Bíróság kifejezetten meg is fogalmazta. Ez a helyzet abban az esetben is, ha a nevet vagy az információt korábban nem törölték a forrásoldalakról, és adott esetben akkor is, ha önmagában a forrásoldalakon történő közzététel jogszerű volt.

Az uniós Google-ügy sajátosságai következtében a kontinentális és az egyesült államokbeli szólásszabadság-felfogás igencsak aktuális kérdéseket vethet fel, amely további összefüggésekre világíthat rá a keresőmotor-szolgáltatókkal kapcsolatban. Az Egyesült Államokban ugyanis – ahogy a későbbiekben látni lehet majd – mind elméleti, mind gyakorlati téren megerősítést nyert, hogy egy keresőmotor-szolgáltató által a felhasználó kérése nyomán megjelenített ­találati lista, keresési eredmény szólásnak, közlésnek, véleménynek minősül, amely az Első Alkotmány­kiegészítés hatálya alá tartozik.

2. Az internet és a keresőmotor-szolgáltatók tevékenysége

Talán érdemes röviden kitérni arra, hogy miben is áll egy keresőmotor-szolgáltató által végzett szolgáltatás lényege, mi vezethet odáig az Egyesült Államok jogfelfogásában, hogy egy automatizált módon megjelenített találati lista, keresési eredmény szólásnak minősüljön.

2.1. A szólásszabadság utópiája?

Elsőként megkockáztatható a kijelentés, hogy a keresőmotorok kulturális, gazdasági, politikai életünkre való befolyása eltörpíti a hagyományos nyomtatott és elektronikus sajtó hatását, ­hiszen vezető szerepet töltenek be az internetes információáramlásban.6 Korábban, az internet elterjedését megelőző időszakban ugyanis ilyen nem létezett, a média működése a 20. század végéig e téren két szereplőt tételezett fel, a nyomtatott vagy elektronikus sajtót és annak közönségét, s a sajtó feladata volt az, hogy információt juttasson el a közönséghez. Óriási média­birodalmak születtek, amelyek a közönséget többé-kevésbé passzív fogyasztónak, befogadónak tekintették. Ugyanakkor e rendszerben nem feltétlenül jutott el a szólás, az információ a célközönséghez, illetve csak az jutott el, amelyiket az adott médiavállalkozás saját gazdasági és egyéb szempontjaira is tekintettel eljuttatta.7 S valóban, nehezen képzelhető el, hogy e struktúra a pezsgő „vélemények piacát” mozdította volna elő.

Mindez azonban a 20. század végén, az internet kialakulásával megváltozott, az információ áramlását ellenőrzésük alatt tartó központi entitások helyett – illetve mellett – az internet egy ténylegesen nyitott és decentralizált rendszert tett lehetővé.8 Sokan a szólásszabadság utópiájának eljöttét vélték felfedezni benne, s ennek megfelelően az állami be nem avatkozás eszméit hirdették.9

Hamar kiderült azonban, hogy az internet információs bőséghez vezet – információs „szmog”-hoz –, amely már nem segíti, hanem sokkal inkább gátolja a tájékozódást, a felhasz­náló számára releváns információ megszerzését. Másrészt pedig – ebből fakadóan – a véleményt nyilvánító legfontosabb célja, hogy minél inkább felhívja magára minél több felhasználó figyelmét. Ez utóbbi viszont jobbára megint csak a szervezett médiavállalatoknak kedvez, hiszen ők vannak abban a helyzetben, hogy különböző eszközökkel a felhasználók érdeklődését magukra és az általuk közvetített információkra irányítsák: reklámokkal, hirdetésekkel, jobb és látványosabb minőséget lehetővé tevő technikai fejlesztésekkel stb. Tehát formálisan ugyan mindenki egyenlő a véleménynyilvánítás képességét, lehetőségét illetően, de a szervezett médiavállalkozások domináns pozíciója mindenkinél erősebben fejtheti ki hatását az interneten is.10

Mégis, ha a véleménynyilvánítás szabadságának utópiája nem is valósult meg az internet kialakulása révén, de mindenképpen új dimenziókat és tereket nyitott a szólásszabadság területén azzal, hogy az internet a tömegkommunikáció eszköze lett.11

2.2. Az internet ellenőrzésének technikai módja

Tényként kezelhető, hogy jogilag szinte lehetetlen az internetet egy mindenre kiterjedő ellenőrzés alá vonni, hiszen nem központosított rendszer szerint működik, s folyamatosan, viszonylag olcsón és anonim módon lehet követhetetlen mennyiségű információt közölni és továbbítani.

E tekintetben merülhet fel az ellenőrzésnek a technikai módja, amely az információ ún. kimeneti pontjainak ellenőrzésén alapul. Maga a technológia, amelyre az internet épül, külön­böző infrastruktúrák, hardverek és szoftverek alkotta csomópontok összessége, s mivel nincs központja – nincs például egy „központi” számítógép –, a technikai alkotóelemeket ellenőrző szereplők akadályokat, szűrőket, gátakat tudnak kialakítani, amelyek az információ kimeneti pontjainál – így a célközönségnél, a befogadó félnél – fejtik ki hatásukat. Ezzel pedig az információáramlás a decentralizált interneten is befolyás alatt tartható. Emellett persze az internet technikai struktúrája fejleszthető, alakítható, ami különböző szempontok szerint – akár jogi eszközök igénybevételével – szintén befolyásolhatja az információ áramlását.

Az információ kimeneti pontjainak ellenőrzése azonban ismét ráirányította a figyelmet arra a jelenségre, hogy a kimeneti pontokat ellenőrző szereplők a vélemények új közvetítőivé léptek elő, s hasonló szerepet töltenek be – akár együtt is működve velük –, mint korábban a centralizált erőtérben működő médiavállalkozások, tehát számtalan lehetőségük van, hogy saját érdekeik és szempontjaik szerint, domináns pozícióból meghatározó erőfölényt érvényesítsenek. S – nem meglepő módon – ezek közé az új közvetítők közé sorolhatók a keresőmotor-szolgáltatók, amelyeknek döntő szerepük van az interneten fellelhető végtelen mennyiségű információ kezelésében és a felhasználó számára való megjelenítésében. Ebből fakadóan óriási hatalmat is jelent vagy jelenthet mindez,12 ahogyan a korábbi, az internetkorszakot megelőző világban, most is a gazdasági, piaci érdekeké a főszerep, s a fogyasztói szemlélet ugyancsak a régi.

2.3. A keresőmotor-szolgáltatók elfogultsága, részrehajlása

Mindezzel kapcsolatban mára már rendszeresen merülnek fel a keresőmotor-szolgáltatók – mint az internet bábeli bibliotékájának mindentudó könyvtárosai13elfogultságával, részrehajlásával (search engine bias) kapcsolatos kérdések.

Elvileg, általánosságban minden keresőmotor-szolgáltató elfogult és részrehajló, hiszen weboldalakat indexál, rangsorba rendezi őket, ami valakinek kedvez, valakinek nem. E műveleteket technikailag algoritmusok segítségével hajtja végre. Sokféle szempontot figyelembe lehet venni az algoritmusok megalkotása során is, de ennek eredménye is az lesz, hogy egyes web­lapok – információk, vélemények – kiemelkednek a többi közül, mások pedig egyáltalán meg sem jelennek.14 Több esetkört lehet e téren elhatárolni egymástól, amelyek illusztrálására szolgálnak a későbbiekben bemutatott jogesetek is:

– a keresőmotor-szolgáltató a találati listában, a keresési eredmények között nem jelenít meg egy adott weboldalt;
– a keresőmotor-szolgáltató egy adott weboldalt a találati listában, a rangsorban (PageRank) hátra- vagy hátrébb sorol;15
– a keresőmotor-szolgáltató visszautasítja egy adott weboldal arra irányuló kérését, hogy kulcsszó szerinti hirdetést tegyen közzé.16

Viszont mindezen jelenségek ellenére egy keresőmotor-szolgáltatás igénybevétele nélkül elképzelhetetlen az interneten való tájékozódás.17

3. Szólás-e a találati lista, a keresési eredmény? – Az Egyesült Államok jogfelfogásának elméleti háttere

Az Egyesült Államokban a keresőmotor-szolgáltatók által végzett szolgáltatás szempontjából, valamint a szólásszabadság és az információáramlás az internet adta lehetőségeit tekintve egyrészt felmerül a kérdés, hogy egészen pontosan ki az, aki a közlést megfogalmazza. Hogyan ­lehet megítélni ebből a szempontból a keresőmotor-szolgáltatók által használt algoritmusokat, az – elvileg – automatikusan generált tartalmakat?18

A warholi mondás e helyen átértékelhető akként, hogy a jövőben mindenki híres lehet 15 mikromásodpercre, ha magas ranghelyet ér el a Google-on. Ami azt jelenti, hogy ha a keresőmotor-szolgáltató nem jelenít meg valakit a találati listájában, vagy jelentős mértékben hátra­sorolja, akkor az adott személy, vállalkozás mások számára egyszerűen láthatatlanná válhat.19 Kérdés, hogy ezért felelőssé tehető-e a keresőmotor-szolgáltató?

3.1. A „közvetítőelmélet”

Egyrészt ki lehet indulni abból az elméletből – nevezzük „közvetítőelmélet”-nek –, hogy a keresőmotor-szolgáltató csupán közvetíti, megjeleníti a mások által megfogalmazott közléseket, tartalmakat – tehát itt mások, és nem a keresőmotor-szolgáltató a közlő fél. Az csupán mások közlését közvetíti a közönség felé, s mindezt mechanikusan és objektív módon teszi, legalábbis az elmélet szerint ez alapvető követelmény lenne.

A „közvetítőelmélet” talán abban hibázik, hogy ténynek tekinti az egyes weboldalak fontosságát, relevanciáját, amikor azok a találati lista rangsorában megjelennek. Továbbá ebből fakadóan teljesen figyelmen kívül hagyja a felhasználói oldalon megjelenő cselekvéseket, mint például a felhasználóknak a keresőmotor-szolgáltatás igénybevétele során az interneten való kereséssel elérendő céljait.20

3.2. A „szerkesztéselmélet”

Másrészt adott az ún. „szerkesztéselmélet”, amely alapján maga a keresőmotor-szolgáltató a közlő fél, amikor – emberek által létrehozott algoritmusok segítségével – a felhasználó keresési kérelmére véleményt fogalmaz meg, hogy melyek lehetnek a felhasználó számára a releváns talá­latok, s hogy ezek milyen sorrendben jelenjenek meg a felhasználói felületen. Ez utóbbi tekintetében a szolgáltató fogadja a felhasználó kérését, kérdését – a felhasználó tulajdonkép­peni célját –, majd erre tekintettel a weblapok közötti rangsorolást végez, melyet lehet úgy tekinteni, hogy javaslatot tesz a felhasználónak, hogy mely weboldalakat látogasson meg mindenképpen célja eléréséhez, s melyeket hagyhat nyugodtan figyelmen kívül.21

Azaz az elmélet lényege, hogy a keresőmotor-szolgáltatók olyan médiavállalkozások, amelyeken belül „szerkesztői döntések” születnek arról, mi jelenjen meg a közönség számára. Igaz, hogy a szolgáltató technikai algoritmusokat használ tevékenysége során, de az algoritmusokat emberek alkotják meg különböző szempontok szerint. Így a szolgáltatók nem tekinthetők pusztán mechanikus közvetítőknek, hanem emberi és szubjektív kritériumok szerint járnak el a találati lista megjelenítése során.

A „szerkesztéselmélet” támogatói nem a harmadik személyek, weboldalak közléseit veszik alapul, hanem a keresőmotor-szolgáltatók harmadik személyekre, weboldalakra vonatkozó és azok megjelenítéséről szóló saját közléseit, amelyek a találati listákban öltenek testet, s amelyek ezek alapján alkotmányosan védett szólásnak minősülnek.22

3.3. Az állami beavatkozás lehetősége

Ezzel összefüggésben egyes egyesült államokbeli szerzők kiemelik, hogy a keresőmotor-szolgáltatók részrehajlásával, elfogultságával demokratikus és gazdasági értékek, érdekek sérülhetnek, külön kiemelve azoknak a pártatlansággal kapcsolatos kedvezőtlen hatásait.

A demokratikus értékek azért, mert a részrehajlás, a kimeneti pontok ellenőrzés alatt tartása a nyitottságot és a sokszínűséget sodorja veszélybe, azt, hogy mindenkinek relatíve egyenlő esélye legyen részt venni e szférában.23 A gazdasági szempont alapján pedig ugyanez a gazdasági hatékonyságot veszélyeztetheti, a gazdasági szereplők tájékozott döntésének a lehetőségét vonja el, ezzel pedig a versenyt befolyásolja. Egy találati lista rangsorolása kedvező színben tüntethet fel olyan szereplőt, amely egyébként kevésbé lenne népszerű, s a fejlettebb és tőkeerősebb szereplők dominanciájának biztosíthat szilárdabb talajt.24 Ebből fakad, hogy egyes szereplők ki is szorulhatnak a szólásszabadság e területéről. Továbbá a felhasználói autonómiát is sértheti, korlátozhatja mindez.

Egy egyszerű példával illusztrálva, mivel a keresőmotor-szolgáltatók piacára meglehetősen nehéz betörni, így az ott működő szolgáltatók komoly erőfölény birtokában vannak. A felhasználók pedig a keresőmotorok segítségével jutnak hozzá a számukra szükséges információhoz, s kétségtelen, hogy a találati lista első oldalán szereplő vagy a rangsorban előrébb álló web­oldalakra mutató linket hamarabb megnyitják.25 S ezzel nyilvánvaló, hogy a keresőmotor-­szolgáltatók befolyásolják az információ szabad áramlását.

A fenti megfontolások abból a szempontból talán igazak is, hogy az algoritmusok használata, működése és az algoritmusok kialakításának folyamata meglehetősen homályos képet ad, egy felhasználó számára nyilvánvalóan rejtve marad az, hogy a keresőmotor-szolgáltató milyen döntések alapján alkotja meg a technikai hátterét a szolgáltatásának.26 Ebből fakadóan felvetődött az is, hogy a keresőmotor-szolgáltatóknak az interneten betöltött vezető szerepe és monopóliumhoz hasonló helyzete miatt valamilyen állami-kormányzati ellenőrző szervet kellene létrehozni.27

Ennek ellenére viszont sokszor hangoztatott ellenérv, hogy a keresőmotor-szolgáltatók magánszemélyek, magántársaságok, és nem állami-kormányzati szervek. Kifejezetten a szólásszabadság szempontjából különösen élesen jelenik meg a probléma, tekintettel arra, hogy állami-kormányzati beavatkozás az Első Alkotmánykiegészítés alapján magánszemélyek ügyeibe alkotmányos aggályokat vetne fel.28 Persze el lehet azért mondani, hogy magánszemélyek esetében is például a monopolhelyzet s egyéb versenybefolyásoló eszközök, helyzetek kerülendők, s állami beavatkozásokkal akadályozandók meg,29 itt azonban nem egyszerűen csak erről van szó, hanem a szólásszabadság egyik lehetséges gyakorlásának formájáról, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kérdés felvet továbbá szerzői jogi, illetve az üzleti titok körében személyhez fűződő jogi problémákat, tekintettel arra, hogy a keresőmotor-szolgáltató által alkalmazott algoritmusok szerzői műnek és üzleti titoknak is minősülhetnek.30

A keresőmotor-szolgáltatók központi, állami-kormányzati szabályozása és felügyelete úgy tűnik, hogy technikailag sem lenne kivitelezhető. Mind a technológia, mind a felhasználói szokások, a keresések olyan gyorsan, folyamatosan és dinamikusan változnak, hogy egy felügyeleti rendszer képtelen lenne azt követni, s becsatornázni egy hatékony döntési mechanizmusba. Másrészt a felügyeleti szervnek a keresőmotor-szolgáltatót érintő ilyen vagy olyan döntése is elfogult és részrehajló lenne, ha nem értene egyet a keresőmotor-szolgáltató találati listájának rangsorával, s így az is valamiféle értékítéletet tükrözne ugyanúgy, ahogy a keresőmotor-szolgáltató találati listája. Nagyon nehéz, vagy inkább lehetetlen e téren – annak sajátosságaiból adódóan – objektív kritériumot találni.31

4. Az Egyesült Államok joggyakorlata

Ahogy eddig is látható volt, az Egyesült Államokban a kontinentális felfogáshoz képest – amely az adatvédelem szabályaiból indul ki – teljesen eltérően ítélik meg a keresőmotor-szolgáltatások mibenlétét a szólásszabadsággal összefüggésben.

Vannak álláspontok – s ezek közül kiemelendő a Google által megbízott Eugen Volokh és Donald Falk által készített tanulmány –, amelyek szerint a keresőmotor nem tesz mást, mint szelektálja és megválogatja a találatokat annak érdekében, hogy a felhasználó számára a legoptimálisabb, leghasznosabb segítséget nyújtsa.32 Igaz ugyan, hogy ehhez technikailag algoritmusokat használ, de ezek az algoritmusok magukban foglalják a szolgáltatónál dolgozó emberek döntéseit is arról, hogy a felhasználók milyen információkat, találatokat preferálnak a szolgáltató keresőmezőjébe beírt kifejezésekre adott eredményként. S ez hasonló lehet a hagyományos nyomtatott vagy elektronikus sajtó szerkesztőségi döntéseihez arról, hogy milyen tárgyú cikkek, közlések jelenjenek meg, ki írja, szerkessze meg azokat, hol jelenjenek meg stb.33 Ez utóbbi esetekben pedig fel sem merül, hogy nem szólásról van szó, amely védelmet élvez.

A különbség csak annyi, hogy a hagyományos nyomtatott vagy elektronikus sajtó a szerkesztők által válogatott és rendszerezett anyagot közli, míg a keresőmotor-szolgáltató válogatott és rendszerezett linkeket közöl a mások által már válogatott és rendszerezett, az internetre felkerült anyagokhoz. A szólás közege, módja, közlése eltérő, viszont sokkal könnyebben elérhető az információ a felhasználó számára, és sokkal inkább testre szabottan jelenik meg, ezáltal sokkal értékesebb is.34

4.1. A kezdeti jogesetek egyöntetűsége

A keresőmotor-szolgáltató által megjelenített találati lista, keresési eredmény szólásként való felfogását több bírósági – szövetségi alsóbírósági – döntés is megerősíti, amelyek alapján a keresési eredmények a szólásszabadság alkotmányos – az Első Alkotmánykiegészítés hatálya alá tartozó – védelmét élvezik.

Többször támadták már például a Google-t, kifogásolva azt, hogy a felhasználó által végzett keresés bizonyos találatoknak sokkal inkább kedvez, mint más találatoknak, s ezért ez utóbbi vállalatok találatai leértékelődnek, és a versenytársakkal szemben hátrányos helyzetbe kerülnek ennek minden következményével együtt.

Az első ilyen ügyek között kell megemlíteni a 2003-as Oklahoma állambeli Search King v. Google ügyet.35 Ebben weblapoknak a Google általi és a találati listában megjelenő rangsorolásáról volt szó. A tényállásból elegendő annyit megemlíteni, hogy a felperesi reklámügynökség kifogásolta, hogy oldalainak rangsorolását a Google megváltoztatta, így az neki jelentős keresetkiesést eredményezett. A bíróság azonban kimondta, hogy a weboldalak rangsorolása során a Google véleményt nyilvánít az adott oldalról, s teszi ezt a felhasználók keresési szokásai alapján. A keresőmotor-szolgáltató nem kötelezhető arra, hogy egyáltalán bármelyik weblap rangsorolását elvégezze, azonban ha megteszi, akkor az a saját döntése, hogy milyen elvek alapján jár el. Függetlenül attól, hogy a szolgáltató rangsorolása az adott oldalra nézve kedvező vagy kedvezőtlen, önmagában e tevékenység nem keletkeztet semmiféle kifogásolási jogot az adott oldal üzemeltetője számára. A rangsor tehát véleményt jelent, azt pedig megilleti az alkotmányos ­védelem.36

A tényállástól függetlenül a szólásszabadság vonatkozásában szinte mindenben azonosan foglalt állást a bíróság a 2007-es Delaware állambeli Langdon-esetben,37 amely a Google, a ­Yahoo és a Microsoft keresőmotor-szolgáltatásai ellen irányult. Christopher Langdon több weblapot működtetett, amelyek egy tagállam kormányának, vezetőinek visszaéléseiről szóltak, valamint a kínai kormányzat által elkövetett jogsértésekről. A felperes saját weblapjait az alperesek keresőmotor-szolgáltatásainak felületén futó reklámszöveggel népszerűsítette volna, az alperesek azonban különböző indokokra hivatkozva a reklám közzétételének nem tettek eleget. Langdon – többek között – a szólásszabadság sérelmére hivatkozott, a bíróság azonban a kereseti kérelmének nem adott helyt, ugyan a szólásszabadságra visszavezethetően, de nem a felperes, hanem az alperesi keresőmotor-szolgáltatók javára értelmezve azt. A bíróság álláspontja szerint a keresőmotor-szolgáltató – szerződéses kapcsolat hiányában – nem kötelezhető olyan tartalom, reklám futtatására, amelyet nem akar közzétenni, éppen ez sértené a szólásszabadság Első Alkotmánykiegészítésben foglalt oltalmát, amely a szolgáltatót is megilleti. Ezzel összefüggésben az is rögzítésre került, hogy a szolgáltató egy magántársaság – nem állami-kormányzati szerv –, így neki semmiféle kötelezettsége nincs a tekintetben, hogy a szólásszabadság gyakorlásának teret engedjen, azt garantálja. Tehát ő szintén e jog jogosultja, nem pedig kötelezettje, mint amilyen az állam, amelynek feladata az, hogy biztosítsa a szólásszabadság gyakorlásának a lehetőségét.

4.2. Napjaink joggyakorlata az Egyesült Államokban

A korábbi évekből származó eseteket napjaink bírósági – de szintén csak alsóbírósági – gyakorlata szintén megerősíti, a szólásszabadság kétséget kizáróan elsőbbséget élvez.

A 2014-es New York állambeli Zhang v. Baidu ügyben38 a kínai demokráciáért küzdő ak­tivisták csoportja indított eljárást a Baidu keresőmotor-szolgáltatóval szemben. Utóbbi egy ­Kínában tevékenykedő, de a világ minden országából elérhető – a Google-hez hasonló – szolgáltató. A felperesek azt állították, hogy a Baidu az Egyesült Államok területén is blokkolja, cenzúrázza a Kínára vonatkozó politikai jellegű kereséseket, cikkeket, publikációkat, videókat, s minden olyan jellegű információt, amely Kínában a demokratikusabb államberendezkedés kialakítását sürgeti. A felperesek maguk is jelentettek meg számos cikket, publikációt e témában, amelyeket más keresőmotor-szolgáltatók megjelenítenek, de a Baidu nem. Ahogy azonban a korábbi ügyekben, a bíróság itt is a szolgáltató javára döntött, az érvelés is ugyanaz volt, hogy ti. a szolgáltató – emberi személyek által készített algoritmusokon keresztül – döntést hoz a megjelenítendő találatokról, s ez a döntés az övé, amely élvezi a szólásszabadság oltalmát akkor is, ha bizonyos személyek számára a döntése kifogásolható. Ráadásul a Baidu nem hallgattathatja el ezeket a személyeket, az ő véleményük is megjelenik az interneten, s más keresőmotor-szolgáltató is megjeleníti azokat a találati listájában.

Visszatért a gazdasági-versenyjogi szempont is a szintén 2014-es Kalifornia állambeli S. Louise Martin v. Google, Inc. ügyben,39 ahol a felperes szerint az általa működtetett weboldalt minden más keresőmotor-szolgáltató a rangsorban a legjobb helyeken jeleníti meg, ha a felhasználók az általa végzett szolgáltatásra keresnek rá, viszont a Google által végzett keresési eredmények között meg sem jelenik. A felperesi álláspont alapján a Google egyoldalúan kedvez bizonyos találatoknak – többek között saját cégei hirdetéseinek – a keresési eredmények között, s így jelentős versenyhátrányba kerül más vállalkozásokkal szemben, szinte láthatatlanná válik a potenciális ügyfelek számára. Ahogy korábban a Search King ügyben, úgy itt is leszögezésre került a bíróság által, hogy a találati lista a szolgáltató véleményét tükrözi, s függetlenül annak esetleges kedvezőtlen, hátrányos mivoltától, a szólásszabadság oltalmát élvezi.

4.3. Következtetések – A szólásszabadság elsőbbsége az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a szólásszabadság oltalma kétséget kizáróan kiterjed az internetre és a keresőmotor-szolgáltatók által végzett tevékenységre is. A hagyományos nyomtatott vagy elektronikus sajtó esetében kiterjed azokra a szerkesztőségi döntésekre, hogy a közlések mire vonatkozzanak, miről szóljanak, és miről ne szóljanak. Senki nem mondhatja meg számukra, hogy hogyan állítsák össze a hírfolyamot, hogyan osztályozzák, rangsorolják ezeket, még akkor sem, ha ez nem mindenkinek tetszik, vagy adott esetben valaki számára hátrányos.40

A keresőmotor-szolgáltató esetében nem közvetlenül emberek, szerkesztők döntenek az információ megjelenéséről, hanem számítógépes algoritmusok, amelyeket viszont emberek fejlesztettek ki, s magukban foglalják már a megjelenítendő információkról szóló döntést. Ezáltal a felhasználó kényelmesen, gyorsan és szabadon hozzájut az információhoz, a szóláshoz. Egyrészt ahhoz a közléshez, amellyel a szolgáltató kifejezésre juttatja döntését arról, hogy hogyan rangsorolta és osztályozta a keresni kívánt tartalmakat, másrészt hozzájut azokhoz a közlésekhez is, amelyekre a keresőmotor szolgáltatója hivatkozik a saját közlésében.41

Ugyan nem a keresőmotor-szolgáltató hozza létre, generálja azokat a tartalmakat, amelyeknek a linkjeit a találati listájában megjeleníti, de maga a tartalom megjelenítése, osztályozása, rangsorolása, szelektálása már egyfajta döntést foglal magában, amely a szólásszabadság védelmét élvezi, mert a találati lista egy szerkesztett összeállítás a mások által kifejezésre juttatott közlésekről, információkról.42

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ún. Communication Decency Act vonatkozó szakasza43 lényegét tekintve kimondja, hogy a harmadik személytől származó és újraközölt információ miatt az azt közlő, közzétevő fél nem tehető felelőssé. Tehát a tartalomszolgáltató, a web­oldal üzemeltetője immunitást élvez a sérelmes információk megjelenítésével szemben, így a keresőmotor-szolgáltató szabadságot élvez abban, hogy mely – más weboldalakra mutató vagy azokról származó – keresési eredményeket jelenít meg. Egyes szerzők fel is róják a keresőmotor-szolgáltatóknak, hogy ilyen esetekben éppen azzal szoktak érvelni, hogy nem az ő szólásukról, hanem harmadik személytől származó szólásról van szó, azaz ők csupán passzív szereplői, mintegy csatornái az eseményeknek. Jelen esetekben viszont épp fordítva, a Google – álláspontja szerint – ilyenkor aktív véleménynyilvánító szereplő, s a találati lista ezért maga is szólásnak minősül.44 Lehet azonban úgy is értelmezni a helyzetet, hogy ez utóbbi körben a szerkesztői döntés csak a találati lista összeállítására vonatkozik – hiszen másra nem is vonatkozhatna –, nem pedig a találati lista alapján fellelhető, s esetlegesen jogsértő tartalomra.

5. A gépek nem beszélnek

Az esetek alapján kialakult bírói gyakorlatot azonban rendre kritikai hangok is kísérték, kísérik.45 Az Első Alkotmánykiegészítés tekintetében felvetődhet a kérdés, hogy egyfajta funkcionalista felfogás szerint a keresőmotor-szolgáltató alapvetően nem fejez ki jelentéstartalmat, hanem célja az, hogy weboldalakra irányítsa a felhasználót,46 s ez utóbbi weboldalak tartalma tekintetében a szolgáltatók nem minősülnek közlőnek vagy szerkesztőnek stb. Ez igaz abból a szempontból, hogy a szolgáltató által megjelenített linkek rangsora önmagában alapvetően eltér egy napilapban foglalt tartalomtól.

S ebből fakadhat az esetekkel kapcsolatos bíráló jogirodalmi hangvétel, miszerint a keresőmotor-szolgáltató által kifejezett szólás, tartalom nem valósít meg olyan szociális interakciót, amely a szólásszabadság alkotmányos eszméjének értékeit magában foglalná.47 Annak a szólásnak ugyanis nincs értéke, nem járul hozzá a közgondolkodáshoz, közéleti vitákhoz, nem továbbít ismeretet,48 és funkcionális, nem pedig dialogikus, párbeszédes, nem a kommunikációra irányul.49

Azaz, nem minden kell védett szólásnak minősüljön, ami szólás. Például egy terméken elhelyezett figyelmeztetés vagy termékinformáció alapvetően közlés, szólás, mégsem élvezi a szólásszabadság védelmét, ahogy egy szerződés is közlést fejez ki anélkül, hogy bármiféle köze lenne a szólásszabadsághoz, sőt, egy végrendelet nyilvánvalóan az örökhagyó valamiféle véleményét fejezi ki, amikor „rangsorolja” az örököseit. Vannak tehát olyan szóbeli és írásbeli kifejezések, amelyek esetében fel sem merül, hogy egyáltalán a szólásszabadság oltalma alá vonnánk őket, ugyanakkor vannak olyan cselekmények – például néma tüntetés, sztrájk –, amelyek szóbeli vagy írásbeli kifejezés nélkül is a szólásszabadság védelmét élvezik.50 Tehát attól, hogy szólásról, közlésről beszélünk, még nem feltétlenül van létjogosultsága a szólásszabadság felhívásának.51

A hagyományos kiindulópont az, hogy vannak bizonyos szólások – mint amilyen az ún. politikai szólás, a közügyek vitájában szereplő szólás –, amelyek más szólásokhoz képest „értékesebbek”, így fokozottabban védettek. Ezekhez képest más jellegű közlés már lehet kevésbé védett, mint például üzleti célú szólás, reklám stb., s ez utóbbi kör folyamatosan bővül,52 ahogyan az ügyek alapján látható volt, az egyesült államokbeli alsóbíróságok elkezdték ebbe bevonni a keresőmotor-szolgáltatások által kifejezésre juttatott tartalmakat is.

Az internet elterjedésével a szólásszabadság kiterjesztő értelmezést vont maga után, a védelem körébe vonhatóak olyan jelenségek is, mint amilyen pusztán adatok és információk birtoklása és továbbítása, függetlenül azok formájától és céljától. Egyre kevésbé számít, hogy ezek az információk, közlések köthetőek-e meghatározott személyhez, a közlés kifejezőjéhez, vagy szólnak-e meghatározott közönséghez, befogadó személyhez.53

S ebből a szempontból igazolható a keresőmotor-szolgáltatók találati listájával kapcsolatban a szólásszabadságot hangoztatók táborának fentebb vázolt elképzelése, miszerint a szolgáltató – és azon belül pedig emberek és nem gépek – implicit döntését és értékítéletét foglalja magában a találati lista, a keresési eredmény, a rangsor.54 A rangsor éppen azért rangsor, mert egyfajta véleményt és értékítéletet tükröz, tehát korántsem biztos, hogy a csupán funkcionális szerepre korlátozódik,55 s pont emiatt lehet a hagyományos – technológiától mentes – szóláshoz hasonlatosnak tekinteni. Az a tény, hogy algoritmusok használata történik, még távolról sem jelenti azt, hogy maga a gép beszélne vagy fejezné ki a közlést.56


* A cikk megírásának alapjául szolgáló kutatást az MTA BTK Médiatudományi Kutatócsoportja támogatta.

1C-131/12. sz. a Google Spain SL és Google Inc. kontra Agencia Española de Protección de Datos (AEPD) és Mario Costeja González ügyben 2014. május 13-án hozott ítélet [EBHT-ban még nem tették közzé].

2 David LINDSAY: The ‘Right to be Forgotten’ by Search Engines under Data Privacy Law: A Legal Analysis of the Costeja Ruling. 6 Journal of Media Law (2014) 159., 160–161.; Jääskinen főtanácsnok indítványa a C-131/12. sz. ügyben (2013. június 25.), 20–21. pont.

3 Pere Simón CASTELLANO: A Test for Data Protection Rights Effectiveness: Charting the Future of the ‘Right to Be Forgotten’ under European Law. 19 The Columbia Journal of European Law Online(2012) 1., 3.

4 Jääskinen főtanácsnok indítványa a C-131/12. sz. ügyben (2013. június 25.), 23. pont.

5 A továbbiakban: Irányelv. Az Irányelv 2. cikk d) pontja szerint „adatkezelő” az a természetes vagy jogi személy, hatóság, intézmény vagy bármely más szerv, amely önállóan vagy másokkal együtt meghatározza a személyes adatok feldolgozásának céljait és módját; ha a célokat és módokat egy adott nemzeti vagy közösségi jogszabály határozza meg, az adatkezelőt vagy a kinevezésére vonatkozó külön szempontokat ez a nemzeti vagy közösségi jogszabály je­löli ki.

6 Oren BRACHA – Frank PASQUALE: Federal Search Commission? Access, Fairness, and Accountability in the Law of Search. 93 Cornell Law Review (2008) 1149., 1150.

7 Uo., 1153.

8 Uo., 1155.; Julie ADLER: The Public’s Burden in a Digital Age: Pressures on Intermediaries and the Privatization of Internet Censorship. 20 Journal of Law and Public Policy (2011) 231., 234.

9 Andrew TUTT: The New Speech. 41 Hastings Constitutional Law Quarterly (2014) 235., 285.

10 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1158–1159.

11 Christopher S. YOO: Free Speech and the Myth of the Internet as an Unintermediated Experience. 78 The George Washington Law Review (2010) 697., 701., 703.

12 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1161–1163.

13 Viva R. MOFFAT: Regulating Search. 22 Harvard Journal of Law & Technology (2009) 475., 476.

14 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1168.; James GRIMMELMANN: The Structure of Search Engine Law. 93 Iowa Law Review (2007) 1., 21.

15 A „PageRank” röviden azt jelenti, hogy egy adott weboldal annál értékesebb, minél több másik weboldal mutat rá, linkeli, s ezek közül is a már magas PageRank-értékkel rendelkező oldal linkelése ér többet. Ezáltal az adott weboldal egy keresőmotor-szolgáltató találati listájának a sorrendjében sokkal előrébb szerepelhet, mint egy alacsonyabb PageRankkel rendelkező weboldal. Ahhoz, hogy az online szférában is létezzen valaki, eleve elengedhetetlen, hogy keresőmotorok indexálják, megjelenítsék az adott weboldalt. BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1164.; Michael J. BALLANCO: Searching for the First Amendment: An Inquisitive Free Speech Approach to Search Engine Rankings. 24. Civil Rights Law Journal (2013) 89., 102.

16 Ennek lényege, hogy például a Google AdWords szolgáltatása alapján egy adott honlap üzemeltetője hirdetést helyezhet el a Google felületén, amely akkor jelenik meg, ha bizonyos – az adott hirdető szolgáltatásával összefüggő – kifejezéseket gépel a felhasználó a keresőmezőbe. A Google e szolgáltatásáért való fizetés többféle formában jelenhet meg, például hogy csak akkor kell fizessen a hirdető, ha a felhasználó rá is kattint a hirdetésre, vagy telefonon lép kapcsolatba a hirdetővel. Jennifer A. CHANDLER: A Right to Reach an Audience: An Approach to Intermediary Bias on the Internet. 35 Hofstra Law Review (2007) 101., 1109.; magának a szolgáltatásnak többféle változata lehetséges. GRIMMELMANN (2007) i. m. (14. lj.) 11–12.

17 MOFFAT i. m. (13. lj.) 479.

18 Josh BLACKMAN: What Happens if Data is Speech. 16 Journal of Constitutional Law Heightened Scrutiny (2014) 25., 27.

19 Uo., 30.

20 James GRIMMELMANN: Speech Engines. 98 Minnesota Law Review (2014) 868., 931.

21 Uo., 873.

22 Uo., 885., 889–890.

23 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1171–1172.

24 Uo., 1173–1174.

25 GRIMMELMANN (2014) i. m. (20. lj.) 891.

26 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1178.

27 Uo., 1180–1182.

28 YOO i. m. (11. lj.) 699.

29 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1176.

30 GRIMMELMANN (2007) i. m. (14. lj.) 48.

31 MOFFAT i. m. (13. lj.) 492–493.

32 Benjamin EDELMAN: Bias in Search Results?: Diagnosis and Response. 7 The Indian Journal of Law and Technology (2011) 16., 17.

33 Eugene VOLOKH – Donald M. FALK: Google. First Amendment Protection for Search Engine Search Results. 8 Journal Of Law, Economics & Policy (2012) 883., 884.

34 Uo., 885.

35 Search King, Inc. v. Google Technology, Inc., Case No. Civ-02-1457-M (W.D. Okla., Jan. 13, 2003).

36 Vö. Kinderstart.com, LLC v. Google, Inc., Case No. C 06-2057 JF (RS) (N.D. Ca., March 16, 2007).

37 Christopher Langdon v. Google Inc., et al. Case No. 2007 WL 530156, Civ. Act. No. 06-319-JJF (D. Del. February 20, 2007).

38 Jian Zhang et. al. v. Baidu.com, Inc., Case No. 11 Civ. 3388 (JMF) (NY, 3.27. 2014).

39 S. Louis Martin v. Google Inc., Case No. CGC 14 539972, in the Superior Court of the State of California, County of San Francisco (2014).

40 VOLOKH–FALK i. m. (33. lj.) 887.

41 Uo., 888.

42 Uo., 891.

43 Communication Decency Act 47 U.S.C. § 230.

44 EDELMAN i. m. (32. lj.) 25.; BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1193.

45 Megjegyzendő az is, hogy az ügyekben szövetségi kerületi bíróságok döntöttek, tehát csak korlátozott mértékben rendelkeznek a döntések a precedensek erejével. Továbbá e döntések rendre visszamutatnak a szövetségi Legfelső Bíróságnak a hagyományos írott vagy elektronikus sajtóval összefüggő döntéseire, s az azokban a hagyományos írott és elektronikus sajtóval, azok szerkesztői döntéseivel összefüggő érvelésre. Ezek közül kiemelendő például a CBS, Inc. v. Democratic Nat’l Comm. ügy (CBS v. DNC), 412 United States Supreme Court Reports (1973) 94.; a Miami Herald Publ’g Co. v. Tornillo ügy, 418 United States Supreme Court Reports (1974) 241.; a Turner Broad. Sys., Inc. v. FCC ügy, 512 United States Supreme Court Reports (1994) 622.; a Milkovich v. Lorain Journal Co. ügy, 497 United States Supreme Court Reports (1990) 1., s különösen a Reno v. ACLU ügy, 521 United States Supreme Court Reports (1997) 844.

46 BRACHAPASQUALE i. m. (6. lj.) 1193.

47 Uo., 1194.

48 Uo., 1196.

49 Uo., 1198.

50 KOLTAY AndrásA szólásszabadság alapvonalai – magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban. ­Budapest, Századvég, 2009. 121.; Tim WU: Machine Speech. 161 University of Pennsylvania Law Review (2013) 1495., 1527.

51 Robert POST: Encryption Source Code and the First Amendment. 15 Berkeley Technology Law Journal (2000) 713., 715.

52 KOLTAY i. m. (50. lj.) 122, 125. Például az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának gyakorlata szerint – s ez utóbbi hangsúlyozandó a témánk szempontjából ismertetett releváns ügyek miatt – az éjszakai bárokban zajló sztriptíztánc a szólásszabadság védelmét élvezi. Uo., 129. De a Bíróság az erőszakos videojátékokra is kiterjesztette azt. Brown v. Entertainment Merchants Ass’n. 131 Supreme Court Reporter (2011) 2729.

53 TUTT i. m. (9. lj.) 240.

54 BALLANCO i. m. (15. lj.) 100.

55 Uo., 105.

56 Stuart Minor BENJAMIN: Algorithms and Speech. 161 University of Pennsylvania Law Review (2013) 1445., 1478.